Talán már nem túlzás azt kijelentenem, hogy az elmúlt években rengeteg futóversenyen vettem részt. Eddig azonban valahogy a szigorúan vett terepfutás mindig lemaradt a palettáról. Voltam akadályfutó versenyeken, mint a Brutálfutás vagy Spartan Race-ek, de valódi terepfutó versenyem nem volt. Ez a helyzet a hétvégén megváltozott, végigvágtáztam az Intersport Terepfélmaratonon, majd levezetésnek a családdal túráztunk egy rövidebbet.
Tavaly, hogy ne csak futás, úszás és bringa pontjaim legyenek, ezen az őszi eseményen szereztem első túra pontjaim, rögtön négyet életem addigi leghosszabb túrájával. Mivel nagyon jól sikerült program volt, idénre is beterveztem a részvételt, emelve a tétet terepfutással együtt.
A nevezés után, az eseményhez közeledve, jó volt újra találkozni azzal az izgatottsággal, ami akkor jön, ha az ember olyan újba, ismeretlenbe kezd, amitől sok pozitívumot remél. A terepfutásra külön nem készültem, úgy voltam vele, az őszi egyéb versenyek és edzések megadták a megfelelő állóképességet. Utólag is tartom, aki csak síkterepen fut sokat, annak sem jelenhet problémát egy terepfélmaraton, de azért a szintkülönbséget tisztelni kell, én talán kissé alábecsültem ezt a tényezőt.
Szombat kora reggel hűvös, őszi időben érkeztem Csillaghegyre a rajthoz, szüleimet és Zsófit csak fél tíz utánra hívtam, amikorra remélhetőleg befutok. A helyszínen a kettes rajtzónába kértem magam, nem mertem bevállalni a leggyorsabbakat. Bemelegítésre sajnos nem maradt annyi időm, mint szerettem volna, a ruhatárnál kigyózó hosszú sorok miatt, így aztán a vonalkódleolvasásos rajtoltatás előtti pillanatok kissé kapkodósak lettek.
Az útvonal tavalyról nagyon ismerős volt, a Rókahegy megmászásával kezdtünk. A szűk lépcsős szakaszokon feltorlódott ugyan a tömeg, de a hegy tetejétől már könnyen futhatóvá vált. Nagyon tetszett a terep, hogy figyelni kell, hová lép az ember, egyik pillanatban felfelé az emelkedővel küzdünk, utána próbáljuk elkerülni a lavinaként lezúdulást a lejtőn. Ismét bebizonyosodott, hogy a terepfutó cipőm nagyon jó választás volt, végig stabilan álltam a lábamon.
Számos szép helyszínt érintettünk (Róka-hegy, Nagy-Kevély, Egri vár…). A frissítőállomások számával és felhozatalával én elégedett voltam. Oda kellett figyelni, de az útvonal jól követhető volt, kivéve egy helyen. Üzenném a szervezőknek, hogy a visszafele, a Budakalászi út keresztezése után, ahol le kell térni az útról (amely a Róka-hegyi bányához vinne vissza), érdemes lenne jobban kitáblázni merre haladjunk. Én tavalyról már ismertem a járást, de amikor most a terepfutás után túráztunk, több futó is szembe jött a bányánál, tehát elvétették az utat. Persze a szervezők mentségére szól, hogy az itineren egyértelmű a dolog, és volt kint szalag is…
Azt hiszem újabb sportszerelem van alakulóban. Kell még a rutin, mert a szinttel kissé meggyűlt a bajom (szükség volt a vége felé egy magnéziumtablettára, hogy biztosan ne legyen gond), de futás közben nagyon élveztem a természet közelségét, a jó levegőt, az őszi időt, szép tájat. Időben ugyan túl optimista volt az előzetes 1:45-ös tippem, mert végül szűk 1:51-gyel értem a célba, de az abszolút 5. helyezésre igazán büszke vagyok. Első terepfutásnak nem is rossz.
A futással még nem volt vége a napnak, átvettem a bőséges befutócsomagot, szusszantam egyet, majd miután a családot is meggyőztem, hogy ne aggódjanak, nem fog esni (de persze esett…), elindultunk a 9 km-es túrára. Noha a futás ennek a túrának a teljes útvonalát lefedte, jó volt még egyszer, nyugis körülmények között is végigsétálni. Így jutott idő jobban körülnézni, beszélgetni, fotózni. Jó volt látni, milyen sokan eljöttek a borongós idő ellenére, elhozták a gyerekeket, nagyszülőket, házi kedvenceket. Csak azt sajnáltam, hogy a többiekkel nem mentünk el az útvonal távolabbi látványosabb helyszíneire. Talán majd máskor, akár jövőre ugyanitt, ugyanezen az eseményen.
