Hazai túrakörkép: egyre szívesebben járja a természetet a magyar

Mind többen fedezik fel a természetjárás varázsát, alternatív sportolási lehetőséget találva a gyaloglásban. De vajon minek köszönhető még, hogy ilyen népszerűvé vált a túrázás az utóbbi időben, kirándulókkal töltve meg az erdei utakat? A hazai helyzetről kérdeztünk három bennfentest: Asbóth Györgyöt, a Strázsa Honvéd Túrák egyik szervezőjét; Molnár Zsoltot, a Vadrózsa teljesítménytúrák rendezőinek egyikét; illetve Patyi Jánost a Zsámbékfutástól.

Elérhető egészség

A természetjárás növekvő népszerűségének okát a szervezők főként az egészségtudatosság terjedésében látják, illetve abban, hogy ez a sportág olcsó és könnyen elérhető az emberek számára. A közösségi média szerepe sem hanyagolható el, hiszen a legtöbben innen értesülnek a soron következő eseményekről. Emellett a szájpropaganda hatása még mindig nagyon erős: gyakori, hogy egy ismerős élménybeszámolói miatt kerekedik fel valaki. Patyi János szerint a terepfutás divatossá válása is népszerűsíti a természetjárást: aki futóként már „betévedt” az erdőbe, az ugyancsak előszeretettel mesél tapasztalatairól – többnyire szintén a közösségi médiában. Sokan vannak, akik azért nem merészkednek ki az erdőbe, mert félnek az eltévedéstől. Ezért ők különösen örülnek, ha szervezett körülmények között mehetnek el egy-egy rövidebb túrára.

Erdőjáró ötpróbázók

A szervezők szerint az Ötpróba mozgalom térhódításának szintén nagy szerepe van abban, hogy a túrázás közkedvelt szabadidős tevékenységgé vált. Asbóth György elmondta, hogy az általuk szervezett túrákon ez akár 20–30%-kal több nevezőt is jelent. Sokan éppen az Ötpróba miatt kapnak rá a természetjárás ízére, hiszen a teljesítendő próbák között ez a sportág is szerepel. Patyi János szerint mindez annak is köszönhető, hogy túrázásban viszonylag egyszerű pontot szerezni azoknak, akik egyelőre kevésbé fittek: a gyaloglás jó belépő a rendszeres sportolás világába.

A természet a barátkozás terepe

A rövidebb, kirándulás jellegű túrákon többségében családok és baráti társaságok indulnak, az embert próbáló, hosszabb távú teljesítménytúráknak viszont gyakran egyedül vágnak neki a felkészültebbek. Persze az „egyedül” sosem jelent igazán magányos időtöltést. Mindhárom szervező egyetért abban, hogy jelentős közösségformáló ereje van a túrázásnak: új kapcsolatok, barátságok köttetnek gyaloglás közben, így a résztvevők sokszor már kedves ismerősként köszöntik egymást a következő túrán. Az ötpróbázókra nagyon jellemző, hogy csapatostul érkeznek a rendezényekre az ország minden tájáról, de Patyi János nagyon örül annak is, hogy kisebb-nagyobb, egyébként nem túrázó csoportosulásokat is sikerül elérni. Például a zsámbéki Tollaslabda Szakosztály kiegészítő, közös programként szokta a túráikat választani, egyfajta keresztedzésként vagy csapatépítésként. 

A túrázók között szinte minden korosztály megtalálható – bár a szervezőknek az a tapasztalata, hogy a tizenéveseket nem könnyű kibillenteni a komfortzónájukból, az elektromos kütyük elkényeztetik őket szórakozás tekintetében.

Demokrácia és betyárbecsület

Asbóth György véleménye szerint mindig érdekes megélni, hogy mennyire izgalmas figurákkal lehet útközben összefutni. Ám ehhez szóba kell elegyedni egymással a túrázóknak, hiszen sosem lehet tudni, hogy a hasonló túraszerelés – ami nagyon demokratikus, mert mindenkit egyenrangúvá tesz – milyen embert takar. Náluk rendszeresen felbukkannak külföldiek is: Szabadszálláson letelepedett hollandok, illetve németek.

Asbóth Györggyel – aki 8 éve túrázik rendszeresen – ma már szinte sosem fordul elő, hogy ne találkozna ismerőssel. Úgy tapasztalja, hogy a túrázók között a mai napig működik a betyárbecsület. Ha például valaki rossz irányba fordul, akkor a többiek figyelmeztetik. De volt már olyan élménye is, amikor egy 100 km-es éjszakai túra pihenőjénél kérdezett rá egy utánuk érkező túrázó, hogy gond van-e, és felajánlotta a segítségét. Szerinte nemcsak a testmozgás kedélyjavító jellegének, de a társak szolidaritásának is köszönhető, hogy a természetjárás elűzi a rossz hangulatot, még akkor is, ha netán kedvetlenül indulna neki az ember. Nagyon érdemes tehát útnak indulni!