Mozogj otthonosan a budapesti éjszakában a Generali Night Runon!


Bátran nevezhetjük panorámafutamnak az idén hatodik alkalommal elrajtoló Generali Night Run Budapestet, amire augusztus 3-án kerül sor. Ez a futóverseny ugyanis olyasmit tud, amit más sportrendezvények nem: futópályává alakítja a főváros legszebb, sötétedés után gyönyörűen kivilágított pontjait. Ismerd meg Budapest éjszakai arcát egy új, sportos nézőpontból!

A Generali Night Run Budapest sok más mellett méreteiben is kiemelkedik az éjszakai futóversenyek közül: idén nagyságrendileg 6000 futóra lehet számítani. A résztvevők visszajelzései alapján az óriási lelkesedés legfőbb oka, hogy az esemény igazi kuriózum sportélményt kínál:alkalmat ad arra, hogy Budapest legszebb pontjain fussanak a sportbarátok, ahol egyébként éjjel erre nincs lehetőség. Többek között a Váralagúton és a Lánchídon halad át a mezőny, de a rakpartokat érintve a dunai panorámában is gyönyörködhetnek az indulók, hogy aztán az impozáns Várkert Bazárban zárják a versenyt.

A Generali Night Run Budapest a Maratonman Gondolkozz sorozatban! című, három rendezvényből álló versenysorozatának utolsó állomása. Ha mindhárom eseményen helyt állsz, akkor extra elismerést kapsz: a harmadik verseny után egy kupával gyarapíthatod a vitrinben sorakozó trófeáid és érmeid sorát.

A Maratonman versenyei, így a Generali Night Run Budapest frissítés tekintetében szintén egyedülálló: a résztvevők teljes BioTech USA ellátást kapnak, a távonként változó szükségletekre szabva. Szintén egyedi, hogy ha nevezel, akkor a rajtcsomagban egy 7000 Ft értékű, minőségi Mizuno technikai póló vár rád. De a Maratonman-rendezvényeken emellett is megkülönböztetett figyelmet kapsz beérkezéskor: a távokat teljesító futókat Athletes’ Gardenben fogadják a szervezők, ahol átvehetők az érmek és a rajtcsomaghoz járó ajándékok, illetve egy jóleső utolsó frissítést is megejthetsz.

További információt a Maratonman weboldalán találsz, ahol nevezhetsz is még a héten, ha máris kedvet kaptál.